Talpmasszázs

A természetben minden az egyensúly megteremtésére és megtartására törekszik. Így van ez az emberi testtel is, ő is igyekszik fenntartani a belső egyensúlyát.

Az emberi szervezetnek van egy öngyógyító képessége is, amely remekül ellátja a feladatát mindaddig, amíg megadjuk neki, amire szüksége van. Az emberi szervezet is egy élő nyitott rendszer, azaz a környezetével kölcsönhatásban van, ami energia-, anyag- és információáramlást jelent. Sajnos a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a lelki problémák, stb. miatt felborulhat a szervezet belső egyensúlya, így a szervezet rendszerében zavar támad. Amikor a szervezet a környezeti stresszt már nem tudja elviselni, betegség formájában jelezi azt.

A kézen és a lábon idegpontok találhatóak, ezek kapcsolatban vannak egy-egy szervvel. Ezek az idegpontok a reflexzónák. Ezen zónák ingerlésével, masszázsával kapcsolat létesíthető az adott zóna és a hozzá tartozó szerv között és így ingerhatást lehet kifejteni.

Ha bármilyen elváltozás, betegség jön létre a szervezetben, azaz felborul a szervezet egyensúlya, akkor ezek a mikroterületek jeleznek. Ilyenkor salakanyagok rakódnak le a beteg szervnek megfelelő területen. Minél régebbi és súlyosabb a szerv egyensúlyzavara, a lerakódás annál nagyobb és tömörebb. Pl. ha valakinek veseköve van (bár még nem okoz nála fizikai problémát), a vese zónájában érezni lehet apró kis göböket és érzékenységet, fájdalmat is mutathat a talp adott területe.

A reflexológiai kezelés

  • beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait
  • a testnedvek keringését serkenti, helyreállítja (vér-, nyirokkeringés)
  • segíti a salak- és méreganyagok kiürülését
  • csillapítja a fájdalmat
  • oldja a testi, lelki feszültséget
  • a hormontermelő mirigyek működését szabályozza.


/Forrás: Wikipédia/


Bejelentkezés: Antal Angéla 06/20/6255-345

Ár: 5 000 Ft

Helyszín : KÖR-TÉR Bp., XI.Bartók Béla út 60.2/2

https://deeksha-gyogyulas-ebredes.webnode.hu/

angelaantal@gmail.com

SZERETETTEL VÁRLAK!

Küldj üzenetet:


KörTér | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el